2011 január 01.
Hat és fél éve az év első napján, kiültem szokásomhoz híven az erkélyre cigarettázni egy kis sámlira. A fiam a szobájában játszott, az akkori párom is
otthon volt. Aztán csak arra emlékszem, hogy magatehetetlenül vergődöm a földön, mint egy fóka. Viccesnek találtam és magamban jól szórakoztam rajta. Egyáltalán nem volt halálfélelmem vagy efféle. Láttam, ahogy a fiam berohan a szobába és hallottam, ahogy beszélt hozzám. Aztán jöttek a mentők (igen gyorsan) és a következő kép már az, hogy egy tolókocsiban ülök. Részlet egy pár hónappal későbbi levelemből:
"Aranyos vagy, és ha már ilyen őszinte, akkor én is elmondom, hogy miért mondok most pillanatnyilag nemet. Idén jan. 1-én a harmadik agyi infarktusom volt. Decemberben pedig ez előtt még kettő, amit lábon kihordtam. Nem tudok egyenlőre több helyet bevállalni. Rendeznem kell az anyagi dolgaimat, és egyéb ügyeimet. Azon kívül tartanak a kivizsgálások és április hamarosan itt van. Nemsokára szezon. Leszoktam a cigiről, nem kávézom és amint látod egy kis jószággal gyarapodott a családom. Lett egy lányom:-) Teljes életmód váltásra van szükségem ahhoz, hogy többet ez ne történjen meg. Csak a Jóistennek köszönhetem, hogy semmi maradandó károsodást nem szenvedtem. Hát ez van."
Szóval beszereztem egy kutyust, akitől azt reméltem, hogy eltereli a figyelmem a történtekről. Bevált a tervem és elkezdtem a nagy életmódváltást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése